Az étkezési szokásaink alapvetően befolyásolják az emésztőrendszerünk működését, illetve azt, hogy leginkább a gyomrunk vagy a bélrendszerünk hogyan reagál bizonyos ételekre, italokra. Azt is fontos megjegyezni, hogy ezek a hatások egyénenként eltérőek lehetnek, hiszen mindenkinek más a tűrőképessége, illetve az emésztőrendszerének a jellemző
Azok, akik elvétve vagy akár rendszeresen fogyasztanak kávét – különösen ha éhgyomorra teszik ezt – vélhetően egyszer már megtapasztalták, hogy ezt követően elkezdhet fájni az ember gyomra, olyan érzésünk támad, mintha égő érzés lépne fel, beindulna egy túlzott savképződés.
Mi állhat a kávéfogyasztás és a gyomorpanaszok hátterében?
Sokan magát a kávét, illetve a kávéfogyasztást általában véve elkönyvelték olyan tényezőnek, ami gyomorbántalmakat okozhat. Nem lehet azonban minden terméket egybemosni, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy az adott készítmény milyen fajtájú kávéból készül, hiszen ez alapvetően befolyásolja az emésztőrendszerünkre gyakorolt hatásokat. Annak is van jelentősége, hogy milyen ízesítőket használunk a kávéhoz, teszünk-e bele tejet vagy cukrot. Ezekről is teszünk majd említést, de most térjünk vissza a kávéfajtákhoz.
A kávétermékek készítéséhez szinte kizárólag kétféle kávéfajta termését szokták felhasználni, ezek pedig az arabica és a robusta fajták.
Az arabica egy érzékeny típusú növény, aminél többféle szempontnak (időjárási, talajminőségi, stb.) is érvényesülnie kell ahhoz, hogy megfelelő termést produkáljon, azonban ha ezek a feltételek fennállnak, akkor rendkívül jó minőségű kávébabot kapunk. Ez a minőség, illetve a megfelelő mennyiségű koffeintartalom eredményezi azt, hogy nemcsak az ízvilága lesz rendkívül finom, lágy és selymes, hanem a gyomrunkra sem fejti ki azt a kellemetlen hatást, ami fájdalommal, égő érzéssel jár.
Ezzel szemben a robusta fajta egy jóval igénytelenebb típus, ami nagyobb mennyiségben is képes teremni, ennek azonban az az ára, hogy jóval gyengébb lesz a kávé minősége. Ez nemcsak az élvezeti értékében, ízvilágában mutatkozik meg, hanem abban is, hogy savasabb hatást fejt ki, fogyasztása könnyebben vezethet gyomorégéshez, gyomorfájdalomhoz.
A kávéhoz sokan használnak különböző ízesítőszereket, melyek közül a leggyakoribb a cukor, illetve a tej, a legtöbben azonban nincsenek tisztában azzal, hogy mindkettőnek lehet savképző hatása, ami tovább erősítheti a robusta típus kellemetlen jellemzőit.
Milyen kávét válasszunk a gyomorpanaszok elkerüléséhez?
Az imént leírtak alapján az arabica típusú kávék fogyasztása ajánlott, ami kedvező tulajdonságai révén nem okoz kellemetlen gyomorpanaszokat. Az Ayura ganodermás kávékülönlegességei 100%-ban arabica kávéból készülnek, ezért maximálisan megfelelnek ennek a követelménynek. Ezeknek a termékeknek a további pozitívuma az is, hogy az állati eredetű tejport pálmatejporral helyettesítették, édesítésre pedig a szintén természetes eredetű sztíviát (stevia), amelyek nagyon finom ízt biztosítanak, ugyanakkor nem idéznek elő savképződést, szemben a hagyományos ízesítőszerekkel.