Sajnos hazánk a világ élvonalába tartozik az elhízott emberek számát tekintve, ezért nem véletlen, hogy meglehetősen nagy a kereslet a különböző fogyasztó kapszulák iránt. Ennek megfelelően van miből válogatni, hétről hétre jelenik meg egy-egy új termék, ami a fogyás gyorsítását ígéri. A vásárlás után azonban többeknek az a tapasztalata, hogy hiába használják az adott kapszulát, nem következik be a várva várt fogyás. Ennek számos oka lehet, lehetnek nekünk is rossz szokásaink, de az is előfordul, hogy nem megfelelően választottunk fogyasztó tablettát. Arra is van példa, hogy ez a két dolog egyszerre fordul elő. A következőkben ezek közül az okok közül igyekszünk most néhányra rávilágítani.
1. Helytelen táplálkozás
Még mindig sokan vannak abban a tudatban, hogy elég megvenni a kiszemelt fogyasztó kapszulát, majd egyszerűen csak várni, hogy lefogyjunk, miközben ugyanazokat az ételeket fogyasztjuk továbbra is. Természetesen nincs szó arról, hogy éhezni kellene, de ha korábban jóval több kalóriát vittünk be, mint amire a szervezetünknek napi szinten szüksége volt, akkor a fogyás bizony nem fog bekövetkezni. Ezen túl az étrenden belül is normalizálni kell a bevitt tápanyagok arányát, kerülni kell a túlzott szénhidrát- és zsírbevitelt, de figyelni kell a megfelelő folyadékfogyasztásra is.
2. Mozgásszegény életmód
Bár kétségtelen, hogy a fogyás felé vezető utat leginkább az étrend határozza meg, a fogyást felgyorsíthatja, elősegítheti a rendszeres testmozgás, akár napi fél óra gyaloglás is. Ha rendszeresen mozgást viszünk bele a hétköznapokba, az zsírégető hatású, felgyorsítja az anyagcserét, támogatja a testsúlycsökkenést és hozzájárul ahhoz, hogy jobb legyen a közérzetünk.
3. Nem megfelelő összetevőket tartalmazó kapszulát választunk
Sajnos sok olyan termék van jelen a piacon, amelyek nem tartalmaznak olyan összetevőket, amelyek a fogyást elősegíthetnék. Vásárlás előtt mindig nézzünk utána alaposan az adott készítménynek, azokat részesítsük előnyben, amelyek természetes összetevőket tartalmaznak és támogatják a testsúlycsökkenést. Ilyen összetevők többek között az L-karnitin, a zöld tea vagy a konjugált linolénsav (CLA).
Mielőtt azonban bármilyen kapszula összetételét is tanulmányoznánk, fontos ellenőriznünk, hogy bejelentették-e azt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez. Az Ayura fogyasztó kapszulája – amellett, hogy a fenti összetevőket tartalmazza – OGYÉI-notifikációs számmal (20146/2018.) is rendelkezik.
4. Helytelenül szedjük a fogyasztó tablettát
Fontos kiemelni, hogy a fogyasztó kapszulákra is igaz az, ami a gyógyszerekre, mégpedig hogy a megfelelő hatás eléréséhez rendszeresen, kúraszerűen kell szedni azokat. Mindig tartsuk be a használati útmutatókban foglaltakat, ne lépjük túl az abban leírt adagot, de ne mulasszuk el beszedni sem őket. A legtöbb kapszulát étkezéshez kapcsolódóan kell bevenni, ezért ha az étkezéseink rendszeresek – ami szintén hasznos a fogyás szempontjából – , akkor könnyen hozzászoktathatjuk magunkat a fogyasztó kapszula rendszeres bevételéhez.
A most említett okokon kívül még továbbiak is előfordulhatnak, de általában ezek a leggyakoribbak. Ha a fenti tanácsokat szem előtt tartjuk, akkor jó esélyünk van arra, hogy a testsúlyunk minél előbb elkezdjen csökkenni. Végül arra is érdemes utalni, hogy minél kevesebb súlyfelesleg van rajtunk, annál nehezebb azt leadni, ezzel az ilyen helyzetben lévőknek mindig számolniuk kell.